HTML

A 4K! a politikai lövészárkokban

2014.02.02. 15:16 öthat

Ha már úgy hozta a sors, meg a blog.hu-regisztráció, hogy a Köztáraság tér blognevet választottam, elkerülhetetlen, de amúgy is megkerülhetetlen téma a Negyedik Köztársaság Párt.

A 4K!-t hivatalosan is nyilvántartásba vette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), sőt a párt még országos listát is állított, amit az Index "videózott le". Itt van tehát még egy párt, amivel igazán nagyon nem tud mit kezdeni a magyar átlagszavazó. Általában azokat hívom így átlagszavazóknak, akik belemerültek nyakig a kétpólusú politikába és nem tudnak elvonatkoztatni a kialakult helyzettől, a magyar fekete-fehér politikai élettől.

Tehát nézzük csak. Mi az, hogy baloldali párt, és nincs ott Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány meg Voldemort mellett? Mi az, hogy a 4K! Orbanisztánt és a piros mezeseket is savazza rendre? "Biztos kábítószereznek". És akkor továbbolvasnak az interneten középfokú szinten szörföző nénik és bácsik. Áhá, marihuána! A magyar drogok, a pálinka és a disznózsír méltán híres ellenfele. Innen talán sokan nem is olvasnak tovább. Pedig érdemes lenne!

A fű legalizációját először a zászlajára tűző politikai "gittegylet" nagyon meg fog szenvedni a rutinos szavazók körében - de az is lehet, hogy nem is akar -, de szimpatikus lehet a fiatalok körében, hiszen a legtöbb fiatal valamilyen módon már megtapasztalta a fű hatásait, akár ő maga, esetleg baráti körében szívtak el egy joint-ot. A 4K! felvállalja azt az álláspontot, hogy a fű a hétköznapi szóhasználat szerint nem drog, valamint "ahogyan az alkoholfogyasztás, úgy a mértékletes fűfogyasztás sem betegség". De mindenki járjon utána, hogy milyen rossz, és milyen jó hatásai vannak a marihuána fogyasztásának, egész szép terjedelmű irodalma van az interneten a témának.
A párt azzal is érvel, hogy a legalizáció visszavenné a fekete piac lendületét, és biztonságos, tiszta anyagot kapnának a fogyasztók. Persze senki sem vehetné le csak úgy a Tesco-ban a FŰszerek mellől.

A másik téma, amellyel a 4K! szavazókat nyerne meg, az az MSZP (és csatlósai), valamint "Fideszország" teljes elutasítása. Van még néhány frissen bejegyzett párt, akik ugyanezt lovagolják meg, reménykedve, hogy a bizonytalan kis szavazók jó néhány egyede menekül majd a diagramokon az ő oszlopuk alá.

Nem így lesz. Vagyis úgy gondolom, hogy két fiatal párt érzi igazán az övének ezt a témát, és valóban az övüké is, merthogy hitelesek. Az egyik az LMP. Ugye azért itt volt kis zavar az erőben, mert volt pár LMP-s politikus, akik átigazoltak a vörös ingesek közé. 
A másik ilyen párt pedig a 4K!. Véleményem szerint, ha egy kicsit erőteljesebb lenne Istvánffy Andrásék marketingje, kellő mennyiségű elkóborolt szavazót tudnának még magukénak tekinteni, persze az LMP nagy kárára.

Hogy ők miért nem jártak násztáncot a magyar politikai élet szavannáin? Nem volt meg a csí, meg a kémia, vagy mi. Az LMP kongresszusa elutasította az összefogást. Voltak tárgyalások, de rájöttek, hogy külön utakon kell járniuk, és remélem igazuk lesz, mert kár lenne két ilyen pártot nem bejuttatni (újra) a parlamentbe.

Amiért szurkolok a két társaságnak: 

  • Humanisták
  • Európaiak (a mai keleti szelek mellett ez elengedhetetlen a magyar parlamentben)
  • Modernek, haladók 
  • Az egyik legégetőbb probléma áll programjuk középpontjában: A fiatalok, azon belül a munkanélküli fiatalok, és az, hogyan lehetne itthon tartani azt a mérhetetlen mennyiségű képzett munkaerőt, amely percenként átlépi az országhatárt Nyugat felé
  • Persze mindig lesznek gyenge emberek mindenhol, de szimpatikus, hogy e két párt nem fekszik le akárkivel képviselői székekért cserébe
  • Bár nem tökéletesek ebben a témában, de úgy látom mégis, hogy több hölgy kapott helyet náluk fontos posztokon, mint a magyar politikai élet egész történelmében, bármikor bármelyik pártnál
  • Fontos nekik az oktatás

Most kapásból nem jut eszembe több pozitívum, amiért a 4K!-ra - ahogy az LMP-re is - szüksége van a magyar politikának.

Megjegyzem, ahogy rájuk, az inkább baloldali kis pártokra is szükségünk van, úgy jobboldali tömörüléseket is szívesen látnék az Országházban.

Ha a képviselők fizuját, megigényelhető térítéseiket megcsócsálják, kidobálnak a parlamentből vagy 150 képviselőt, alkotmányba írják a politikusok felelősségre vonásának lehetőségét, megállítják a multicégek mérhetetlenül aljas, pimasz gonoszságait, a magyar kultúráért odateszik magukat, valóban köztársaságként irányítják ezt az országot, felőlem néha még beszívva is mehetnek dolgozni.

A képviselők egyszer majd rájönnek talán, hogy nem a nép van értük, hanem fordítva. Egyszer talán egyszerű buszvezetők is lehetnek parlamenti képviselők. Talán soha többé nem lesz egy pártnak sem akkora ereje, mint amekkora van a mostani kormánynak, mert azzal szembeköpik a köztársaságot, mégha már csak papíron ez Magyarország államformája. Mert ha nem jön a megváltás, marad a Köztársaság csak egy álomforma.

20 komment

Címkék: politika választás jobboldal belföld baloldal pártok LMP 4K! Magyarország Lehet más a politika Istvánffy András Negyedik Köztársaság Párt

A bejegyzés trackback címe:

https://koztarsasagter.blog.hu/api/trackback/id/tr765794066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúnyog 2014.02.02. 18:54:39

Aki ezt írta, annak a leghalványabb fingja sincs a politikáról.

Sir Galahad 2014.02.02. 19:39:43

"szembeköpik a köztársaságot, mégha már nem is ez Magyarország államformája." Hát mi?

MAT A) cikk: HAZÁNK neve Magyarország.
MAT B) cikk:
(2) Magyarország államformája köztársaság.
(3) A közhatalom forrása a nép.

Előbb olvasni, aztán írni. Jó reggelt!

öthat 2014.02.02. 19:42:37

@Sir Galahad: nem jött át az ironia. de átírom, hogy világosabb legyen. kössz!

Mária 2014.02.02. 20:08:18

Az LMP-nek négy éve volt, hogy összeszedje magát, és bizonyítson.

Ezzel a teljesítménnyel kifutófiúnak se vennék fel őket sehová.

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2014.02.02. 20:08:26

"Egyszer talán egyszerű buszvezetők is lehetnek parlamenti képviselők."

Kedves valószínűleg eléggé fiatal posztoló! Ilyen már volt EGYSZER. Azt a rendszert szocializmusnak hívták.

Mint már előttem helyesen megjegyezték: Előbb olvasni, aztán írni. Jó reggelt!

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 20:08:33

@Sir Galahad:
Magyarország államformája az új alaptorvány szerint : Magyarország

Akor lenne Magyar Koztársaság,...ha hivatalosan igy hívnák,...de nem , a sportolók mezere is az van írva : Magyarország

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 20:09:44

@A rokkant is ember:
"Kedves valószínűleg eléggé fiatal posztoló! Ilyen már volt EGYSZER. Azt a rendszert szocializmusnak hívták."

De kozépiskolai végzettséggel azért lehet valaki miniszter,..ugye ?

dr kíváncsivagyok 2014.02.02. 20:11:33

@Mária:
"Az LMP-nek négy éve volt, hogy összeszedje magát, és bizonyítson.2

Hiszen bizonyított : 2 %
Ennyi...
A 4K meg ennyit se ér,...órvbánnak viszont jól jon egy szarcsimbokocska pártocska !

Orván Biktor 2014.02.02. 20:13:25

@dr kíváncsivagyok: Létezik olyan államforma, hogy Magyarország?

Holle anyó 2014.02.02. 20:24:47

De miért az utolsó pillanatban? Csak rontják egy kispárt bejutásának esélyét. Részemről LMP.

Holle anyó 2014.02.02. 20:33:50

@dr kíváncsivagyok: Ez hülyeség. Minden állam valamely államformába sorolható és az független az elnevezésétől. Tehát ha az lenne a nevünk, hogy Magyat Királyság, de nincs király, köztársasági elnök van és parlament, akkor az államforma köztársaság, oszt jónapot.
A katica is bogár, akkor is, ha nem mondod azt, hogy katicabogár.

lobaszopiatej 2014.02.02. 20:38:09

"mit tenne Az lmP?
Szerintünk az az igazságos, ha a közkiadásokhoz teherbíró képességünk
arányában járulunk hozzá. Az LMP a szerényebben élőknél és a közép­
osztálynál több pénzt hagyna, míg a magasabb jövedelműektől nagyobb
hozzájárulást kérne a szolidaritás és az ésszerűség nevében.
Ezért a 2011-es adójóváírás rendszerét helyreállítva, háromkulcsos
jövedelemadó­rendszert javasolunk, 16, 36 és 40%-os (a félszuperbruttó
jövedelemre számított) kulcsokkal, 3,5 és 7 millió forintos sávhatárokkal.
Az adózás alól kivont jövedelmek megadóztatása érdekében kiterjesz­
tenénk és automatikussá tennénk a vagyonosodási vizsgálatokat, ebből
30 milliárd forint többletbevételre számítunk."

Bocs LMP de ez így nem fog menni.

7 milliós sávhatár az még bőven a középosztály, azt 40%-kal megbaszni a meglévő terhek mellé - mert van akkora hülye hogy be is vallja - az egyenlő az elüldözéssel!
Pláne akinek nincsen ingatlana és szüleinek kell besegítenie és ezek miatt kell többet dolgoznia.

Én utálom az Orbanescut, de kénytelen leszek a végén rájuk szavazni. Vagy senkire.

lobaszopiatej 2014.02.02. 20:59:45

4K programból: "Az egykulcsos adórendszernél igazságosabb a progresszív személyi jövedelemadózás. "

Köszönjük, 200 nettótól burzsuj kulák fizess 60% adót, támogasd a minimálbéres adócsalót...

Hát rátok se szavazok bakker.

Sunder 2014.02.02. 21:05:47

@lobaszopiatej:
5 millió forint felett 36%? Ez nincs 420K bruttó havonta! Ennek a nettója kb 275K. Az nincs 1000 euró. Akkor KI a középosztály?

lobaszopiatej 2014.02.02. 21:21:02

@Sunder: "Akkor KI a középosztály?"

Jó kérdés.
Nyugaton ennyit még a WC-s nénik is megkeresnek.

Ha ilyen pártok nőnek ki a semmiből, nem tudom mi különbözteti meg őket az MSZP-től, simán lehetnének tagozatok benne.

Pl. az MSZP fű-tagozata :)

Sírköves Slomó 2014.02.02. 21:42:56

Én is felvállalom hogy a mérsékelt alkalomszerü füfogyasztás nem betegség, bár nem sok öröm van benne.

Emiatt kéne a Lenin fiúk vol2-re szavaznom? Én kínaiaktól veszem a cuccot mér venném zsidóktól?

serwer 2014.02.02. 22:25:36

Volt alkalmam találkozni a 4K! vezetőivel. Persze ők is csak előszelei a menthetetlenül bekövetkező politikai változásoknak, amik elsöprik a ma létező politikai elitet és a ma létező kiváltságaikat.
Jelenleg személyekre vagy azok ellen szavazunk, de a részvételi demokrácia már a küszöbön van, a világ erre halad.
Ugyanúgy lesznek komcsik és nácik, de nem tudja senki személyhez kötni és a választópolgár a reggeli szarás és a déli ebédkészítés között szavaz pl. arról, hogy gyökértelen nácik legyünk vagy inkább fűélvező zsidók. Erről akár hetente szavazhatunk.
Persze átfedésekkel, idióták.

cs_dy 2014.02.03. 09:45:48

@lobaszopiatej: A válasz az x beszólunk oldalon van, érdemes belenézned.

borzimorzi 2014.02.03. 10:33:39

@lobaszopiatej: Ebben abszolút igazad van. Ha ilyen adórendszert akar az LMP, akkor tényleg nem fog rájuk szavazni 5%. Sajnos, LMP-ék igen amatőrök, ami a marketinget illeti. Nem képesek felfogni, hogy ők szinte kivétel nélkül középosztálybeli és felső középosztálybeli emberek lévén erre a rétegre tudnak hatni. Ráadásul geográfiai értelemben is pontosan körülhatárolható, melyek azok a budapesti kerületek, ahol van esélyük labdába rúgni és összeszedni az 5%-ot. Na de ehhez egy normális adórendszer kellene, amely nem feszíti túl a szolidaritási kényszert és nem üldözi el a középosztály maradékát is. Magyarul OK egy 3 sávos adórendszer, ha abban SZJA-mentessé teszi a fizukat úgy 150ezer bruttóig, az évi bruttó 12 millióig tartó sávot megadóztatja valahol 16% és 20% között, és afelett esetleg bevezet egy 25%-os sávot. Egyebekben pedig a vagyonregiszterek létrehozására koncentrál, hogy az adóalap nélküli gazdagodásokat ki lehessen szűrni, valamint az ÁFA-csalások megelőzése céljából előirányoz évi 1%-os ÁFA-csökkentést, ennek megfelelő államapparátusi leépítések mellett. Esetleg azt mondja, hogy 4 éven át évi 1%-kal fog nőni az SZJA ebben a sávban, 16%-ról 20%-ra, de ugyanennyivel csökken évente az ÁFA. De azzal, hogy ebből a forrásból az államapparátus leépítését, a karcsúsítást kívánja finanszírozni.

Mit csinál az LMP ehelyett? Elidegeníti magától a potenciális szavazóit azzal, hogy adót akar emelni a kivándorlások miatt amúgy is durván megtépázott középosztálynál, és olyan politikát képvisel, amely legfeljebb a legszegényebbek körében lehetne vonzó, ha abban a körben programokban gondolkodnának. De nem teszik. Abban a körben jellemzően személyekben gondolkodnak, ha egyáltalán. Viszont egy tápos kinézetű Schiffer a büdös életben nem lesz menő csávó a HHH réteg véleményformálói között, az kb. hétszentség. Ő jól muzsikálni csakis a középosztálybeli, jellemzően értelmiségi szavazók körében tud, akiknek már van igénye pl. megújuló energiaforrások kiaknázására meg környezetvédelemre. A szakmunkásokra is hiába számítanak, mert azoknak meg soha nem fog imponálni egy olyan csapat, amelyikről lesír, hogy egynek se volt még a kezében olyasmi, aminek nyele lett volna. Ezeknek a rétegeknek a nyelvén senki sem beszél az LMP-ben. Mégis ezekre bazíroznak, ami a tuti bukta receptje. Az 5% is csak marha nagy szerencsével lehet meg, az is leginkább protest szavazatokból.

Aki ennyire nem képes felismerni, hogy a termékét milyen piacra és hogyan kell pozícionálnia, az örüljön, ha meglesz neki az 5%. Biztatásul alighanem rájuk fogok szavazni, mert amilyen alattomos módon Lányi támadta őket (Fidesz-rendezvényeken!), az még engem is feldühített.

Mellesleg a 4K elég fogalmatlan, ha azt gondolja, hogy a Fidesznek nem jön jól az ő ténykedésük. Ugyanis a 4K és az LMP ugyanarra a választói szegmensre gyúr, és a 4K által megszerezhető max. 1-2% pontosan ahhoz lesz elég, hogy az LMP annyit veszítsen, és épp ne jusson be. Remélem, még időben felismerik, és közös listát állítanak, vagy legalább valamelyest összefognak.

Üdv:
b

Sir Galahad 2014.02.03. 14:57:07

@dr kíváncsivagyok: Tanulj meg olvasni, aztán vedd elő az alaptörvényt.
süti beállítások módosítása